Feltétlenül szükséges:
Fejvédő sisak. Sajnos, nem azoknak találták ki, akik nem tudnak biciklizni, rámennek egy kőre, és elesnek. Ez a védőeszköz a súlyos balesetekkor véd meg, amikor akár saját hibádon kívül esel fejre (velem történt már ilyen, amikor még nem hordtam; nagy csoda volt, hogy csak agyrázkódás lett a következménye). Tudom, hogy rossz, hogy állandóan erre emlékeztet, de egyébként azért ez meglehetősen ritka, csak pont olyankor nagyon kell. Gondolj arra, hogy ad egyfajta eleganciát is. :-)
Lámpa. Előre és hátra is. Még ma is sokan hanyagolják. Ezzel is az életedet kockáztatod. Meg a KRESZ is előírja, tehát meg is büntethetnek érte. Néhány ezer forintért már kapható előre is olyan LED-es világító, amivel látni is fogsz, nemcsak látszani, és egész élettartamára elég egy adag elem (azért legyen nálad tartalék). Sose vedd biztosra, hogy még sötétedés előtt hazaérsz.
Pumpa és minimális szerszám. Nem kell első utad előtt megtanulni kereket centrírozni, de azért ha szombat délután kilazul egy csavarod, ugye nem akarsz hétfő reggelig várni, hogy a szervizben meghúzzák? Ajánlott lista: kulcs minden csavarhoz, ami a bringádon van, gumifoltozó készlet vagy pótbelső (+ külsőgumi-leszedő nagyon hasznos), hordozható pumpa, esetleg gyors szükségjavításokhoz műanyag kábelkötegelő (ez az a vékony összehúzós szorítóbilincs, amit nem lehet kioldani), kés. Minél több szerelést meg tudsz csinálni egyedül, annál függetlenebb vagy.
Lakat. Bár falun lehet számítani az emberek jóindulatára, városban éppen a rögzítés nélkül otthagyott bringákra vadásznak elsősorban a tolvajok. Másodsorban a sodronyzárral lezártakra, amelyet egy fogóval te is hamar át tudnál vágni. (A feljelentés hasznos dolog, de ha a tolvaj elő is kerül, a biciklid addigra már alkatrészként lesz eladva az ország különböző távoli területein.) Ne spórolj vagy kényelmeskedj a védelem rovására, használj U-lakatot vagy vastag láncot! További olvasnivaló: http://www.criticalmass.hu/lakat
KRESZ ismerete. Ha van bármilyen jogosítványod, vagy igényes általános iskolába jártál, remélhetőleg tanultad, elég csak felfrissíteni. Ha nem, akkor viszont neki kell állnod tanulni (vegyél, kérj kölcsön KRESZ-könyvet, vagy keress a világhálón, de az utóbbit csakis hiteles forrásból!). Nem a „Vízszennyező anyagot szállító járművel behajtani tilos” jelzőtábla felismerése a lényeg, a kanyarodás és az elsőbbségadás szabályait azonban minden helyzetben azonnal kell tudni alkalmazni. Ismerned kell a kerékpárosokra külön vonatkozó szabályokat is. És természetesen az ismeret mit sem ér a szabályok betartása nélkül!
Esőkabát. Kivéve, ha egyáltalán nem zavar az elázás. Az esernyő a biciklin nem lesz jó.
Kényelmes cipő, ruha. Nem kell edzőcipőnek lennie, én is általában az utcai bőrben tekerek, de magassarkú vagy papucs semmiképp nem jó, és a szandál sem biztonságos!
Meg lehet lenni nélküle, ha nincs, de hasznos:
Csomagtartókosár, -zsák vagy -doboz. Engem zavar, ha aláizzadok a hátizsáknak, és egyébként a csomagtartón alacsonyabbra kerül a súly, nő a stabilitás, és te magad is könnyebben tudsz mozogni, fordulni.
Sárhányó. Távol tartja a felverődő koszt a ruháidtól. A fém drágább, mint a műanyag, de nem ferdül el, nem törik el (olyan hamar).
Fényvisszaverő mellény. Majdnem a feltétlenül szükséges listába írtam. A lámpákkal ellentétben nem romlik el, nem merül le benne az elem, bármilyen dugig tömött csomagba be lehet még gyűrni, és szürkülettől kezdve vagy felhős időben egész nap elképesztő mértékben növeli a láthatóságot. Egyébként lakott területen kívül sötétben a KRESZ szerint már kötelező, még gyalogosnak is. (Viszont ragyogó napsütésben elrakom, mert szerintem vakít.)
Térkép. Előbb-utóbb ismeretlen útvonalakra is el fogsz indulni, ebben biztos vagyok. :-) Léteznek jó kerékpáros térképek. Budapestről például szerintem elég jól használható, kisfelbontású összehajtogatós készül minden évben, amit a Fővárosi Önkormányzat ingyen osztogat az ügyfélszolgálatán, de máshol is felbukkan.
Kulacs és kulacstartó. Hosszabb utakon nagyon kényelmes, ha tudsz menet közben (egy kézzel) inni. (A megállás, újraindulás nemcsak időveszteség, de jobban ki is fáraszt.)
Minimális kötszer, ha el kéne látnod magad. (Én nem hordom magammal, mert csak az aggodalmamat növeli... :-))
Üdv
VálaszTörlésIsmét jó írás, azonban egy megjegyzés: Szinte mindenhol centírozást írnak, pedig olyan esetleg centivel lehetne. A kereket centrírozni szokták. Persze sokszor még a műhely reklámtábláján is helytelenül szerepel.
Mindig is szerettem ügyelni a nyelvhelyességre, különösen az idegen szavak értelmes használatára. Igazad van. (Még a Firefox magyar helyesírás-ellenőrzője is észrevette.) Köszönöm, javítottam.
VálaszTörlés